Valahol...
Valahol,
távoli egek csillagzata alatt,
hol sírva fut le a csillaghullás,
távolba merednek büszke hegyek
a vörösen vérző, nagy ég alatt.
Mint kevély donnák,
kik férjüket siratják,
a Nap után az utolsót sóhajtják.
S az égre csókos csillagot
egy titkos kéz hullajtott,
s a Föld szerelmesen sóhajtott.
Ruhája: zöld hegyek, kék vizek
rajta lágyan lebegett,
ahogy keze a Napnak búcsút intett.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.