A kés hegye szívemnél   Táncolsz-e hát javaidon te megátalkodott ördög? Nevetsz-e mondd, szavaimon, mit ajkaim közt szűrök? S hallgatod-e szívem bús búgásait...? Hallod-e hát, ahogy odabenn egy húr pengve megszakad? Mikor lábam odalenn lépés-lépés után elakad... Hogy fakad ki…

Őszi emlék   Szétfolynak a felhők az égen, néma dermedtség vetül vissza nékem.   Szürkén szisszenve szökken a szél, pirosló pírt hozva arcokra, fújtatva zenél.   Lehajtott fejjel könnyeznek a fák, hullnak levelei: pirosak, barnák, sárgák.   Temetésen vesz most részt a világ, barnára…

Éjszakai szél József Attila emlékére Éjszaka van. Csönd.   Csillagkoszorú fonja át a Földet, sárga fénye a földre szökdelt. Néma Hold üres krátere kéklik, távolban a Nap tüzesen fénylik.   Füstbe kapaszkodik a csillagok fénye... Lehúzza magához egy sóhaj... nagy az ember…

Mint gyilkos a gyilkosnak… A szél hátulról belekap a ballonkabátomba. Felhajtom a galléromat és úgy vágok neki az ismerős, hollófekete éjszakának. Hozzámdörgölőzik, mint egy utcalány hidegen verejtékező teste. Kényelmetlen, mégis ismerős, fájóan dagadó, lüktető, ugyanakkor felpuhítja a lelkem.…